Sipos Miklós – esperes 2005-2020
Dr. Fábián György – esperes (1953-1980)
Joó István (1865-1873)
György Lajos (1852-1864)
György József (1815-1852)
Gál Sámuel (1802-1814)
Sipos Miklós – esperes 2005-2020
A Szatmár megyei Nagykolcson született lelkész családban 1955 július 24-én. Elemi iskoláit szülőfalujában , középiskoláit Szatmárnémetiben végezte az Állami Magyar Líceumban. 1974-ben éretségizett. Ugyanebben az évben sikeresen felvételizett a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetbe, ahol tanulmányait 1979-ben fejezte be. Tanulmányai befejezése után segédlelkészi kinevezést kapott a Szatmárnémeti Református Egyházközségbe dr. Fábián György mellé.
1982-ben a Szatmár megyei Hiripi Református Egyházközség lelkipásztora lett,itt 1989 ig szolgál. 1989 január 1-től a Szamoskrassói Református Egyházközség lelkipásztora lett. Itteni szolgálati ideje alatt Bem-emlékház és falumúzeum létesült. 2005 június 1-től a Németi Református Egyházközség lelkipásztora lett egészen 2020-ban történt nyugdíjba vonulásáig.
1994-ben az újraalakult Szatmári Református Egyházmegye esperesének választotta, mely tisztséget még 2 alkalommal való újraválasztása révén egészen 2004-ig töltött be. 1998 óta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Kollégiumának elnöke, illetve tagja a Romániai Magyar Református Egyház Zsinatának, a zsinat Kánonjogi Bizottságának, valamint a Zsinati állandó Tanácsnak. Minden szolgálati helyén nevéhez az egyházi épületek felújítása fűződik. A Szentgyörgyi Albert Társaság a magyarságért végzett szolgálatáért kitüntetésben részesitette, illetve, már mint nyugalmazott lelkipásztor 2021 szeptember 3-án a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ezüstfenyő díját vehette át.
A szilágy megyei Lompérton született 1934 május 27-én. Iskoláit Szatmárnémetiben végezte. 1952-ben érettségizett, majd felvételt nyert kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetbe.Tanulmányait befejezve Szinérváraljára került segédlelkésznek, mely eltelte után a gyülekezet meghívta lelkipásztorának. 1981-ig szolgált itt , amikor a dr. Fábián György lelkész halálával megüresedett szatmárnémeti lelkészi állást foglalta el a presbitérium egyhangúmeghívása alapján.
Szolgálatát jelentősen befolyásolta az 1989-es politikai fordulat, ekkor ugyanis új lehetőségek nyíltak az egyházak számára. Lelkészkedése idején jelentős építkezések folytak az egyházközségben: a templom és parókia felújítása, a Rodnei (Magyar) utcai temetőben ravatalozó, a lelkészi hivatal udvarán gyülekezeti ház épitése. 1990-ben történt a gyülekezet megosztása, ekkor az új egyházközség a Titulescu(Deák tér) téren kapott hajlékott, melynek épitése1992-1996 között zajlott.
Dr. Fábián György – esperes (1953-1980)
1911 február 28-án Szinérváralján született. Tanulmányait Szinérválalján kezdte, majd a gimnázium első osztályát a Szatmári Református Kollégiumban folytatta, második osztálytól pedig az éretségiig a szatmárnémeti Mihail Eminescu Líceum tanulója volt. Ezt követően a kolozsvári Teológiai fakultásra iratkozott be, 1937-ben diplomázott és lett képesített lelkész. A második lelkészképesítő vizsgája után segédlelkész, majd 1940 november1-ig helyettes lelkész volt Nagybányán. 1940 decemberétől 1944 januárjáig segédlelkészként szolgált Szatmárnémetiben, majd ezt követően 9 évig szinérválaljai lelkipásztor. 1953 márciusától 1980 decemberében bekövetkezett haláláig a Szatmárnémeti Református Egyházközség lelkipásztora volt. Nagy műveltségű, jó igehírdető volt, számos prédikációja maradt fenn kézíratban.
Sárközy Lajos (1920-1953)
1884 január 26-án született Szatmárnémetiben, tanulmányait a Szatmári Református Főgimnáziumban végezte.Tanulmányait a debreceni református teológián kitűnő minősítéssel végezte, ezért szenior lett, és ösztöndíjjal külföldi tanulmányokat végezhetett Berlinben és a bázeli teológián. Nagykolcs (1911–1919), Szatmárnémeti (1920–1953) és Szinérváralja lelkésze (1953–1958). Szegénynek született, majd ígéretesen felfelé ívelő életpályáját megtörve, nélkülözve kellett leélnie élete utolsó esztendeit.Igen gazdag és sokoldalú egyházi, irodalmi, közművelődési, közösségi, jótékonysági tevékenységet folytatott.Prédikációs- és imádságoskönyvek, saját maga által kiadott káté, elbeszélések és karcolatok, humoros írások szerzője, de írt mesejátékot és színművet is. Harmadmagában szerkesztette és kiadta a Protestáns Naptárt, valamint a Szatmári Református Híradót. Tucatnyi közéleti tisztséget töltött be: a Kölcsey Kör, a Magyar Párt, a dalárda, a Jótékony Nőegylet elnöke, a Református Gimnázium igazgatótanácsi tagja, az Iparos Otthon vezetőségi tagja. Mint a Főgímnázium igazgatósági tagját két alkalommal letartóztatták fegyverkezés vádjával, de a vádat mindkét alkalommal ejtették. Szolgálata idején 1924-ben kezdődött a templom renoválása, majd ünnepélyes felszentelése. Az első világháború alatt rekvirált harangokat 1925-ben és 1928-ban újraöntette. 1952-ben politikai eljárást folytattak ellene, mely miatt 4 hónapot töltött börtönben. Bár harmadik letartóztatását követően is bebizonyosodott ártatlansága, ennek ellenére élete végéig szóló szolgálati helyéről eltávolították, helyet cserélt Fábián György szinérváraljai lelkipásztorral. Nyugdijasként, 1964 január 5-én hunyt el Szatmárhegyen. [1]
Kovács Lajos (1910-1919)
Szolgálati helyét 1910 szeptember 11-én foglalta el. Lelkészkedése kezdetén máris ,, egyházépítő” munkába kezdhetett, ugyanis a templom javításra szorult. Szolgálatának 3-ik évében az egyházmegye esperesévé választották. Szolgálatára nézve kevés adat maradt fenn. 57 éves korában hunyt el.[1]
Pótor Dániel (1899-1910)
Származásáról, tanulmányairól nincsenek információink. Fésős András halála után az egyházközség a lelkészi állást Pótor Elemér segédlelkésszel szerette volna betölteni. Neki viszont a nem megfelelő minősítése miatt még egy évet várnia kellett a kinevezésig. Emiatt az egyházközség kénytelen volt meghirdetni az állást melyre 17 pályázó jelentkezett. Az egyházközség a pályázók közül Pótor Dánielt választotta, de a választás nem volt teljesen egyértelmű, és felkavarta az egyházi közvéleményt, mivel sokan furcsálták, hogy a bőséges választékból miért őt választották aki ekkor már a 60. életévéhez közelitett. Többen emiatt méltatlankodásaiknak adtak hangot, az egyik visszalépő pályázó pedig azt nyilatkozta, hogy Pótor Dánielt azért választották meg, hogy majd két év múlva le fog mondani fia Pótor Elemér javára aki addigra megkapja a megfelelő minősítést. Tényleges bizonyiték nincs erre vonatkozólag, viszont 2 év elteltével nem mondott le tisztségéről fia javára, melynek az lett a vége, hogy összetűzésbe került a presbiteriummal, és ezután nyilvános lelkészi szolgálatot már nem végzett, segédlelkészek szolgáltak helyette egészen 1910 ben bekövetkezett haláláig. Jelentősebb gyülekezeti tevékenységei közül kiemelendő a Mátyás király utcai( ma L. Rebreanu utca) temető rendezése, diakóniai munkák, templomjavítás.[1]
Fésős András (1873-1898)
1841 február 20-án született Szatmáron. Édesapja id. Fésős András szatmári lelkész volt. Tanulmányait a debreceni kollégiumban végezte, majd Szováton lett rektor, ezt követően hajdúböszörményi, később pedig debreceni káplán lett. Ezután 7 évig volt a Bagaméri Egyházközség lelkésze. Innen hívta meg a Szatmárnémeti Egyházközség lelkipásztorának 1873 február 3-án, szolgálati helyét pedig május 11-én foglalta el. 25 éven át látta el lelkészi teendőit. 1898 november 20-án hunyt el.[1]
Joó István (1865-1873)
Szatmárnémetiben született 1836 június 17-én. A gimnázium hat osztályát a református kollégiumban kezdte, majd 1854-től a Debreceni Református Kollégiumban tanult teológiát négy évig. 1859 -től gróf Dégenfeld Ottó gyermekeinek nevelője lett. Hazatérve Szirákon lelkészkedett, innen került Szatmárnémetibe. Szolgálati ideje alatt tovább folytak az egyházközségben zajló javítási munkák. 1872 augusztusában az Egyházkerületi Közgyűlés e debreceni tanitóképző igazgatójává választotta. Ezt 1872 december 8-án jelentette be a presbitériumnak. Az 1873-1874-es tanév kezdetén foglalta el az igazgatói állást. Szolgálati ideje alatt, az 1860-as években kezdték el presbiteriumnak nevezni az egyházi vezetőséget, addig az egyháztanács név volt használatos.[1]
György Lajos (1852-1864)
Apját György József lelkipásztort követette a lelkészi székben, mely állást külföldi tanulányai miatt csak 1853-ban foglalt el. Méltó útodként lépett apja nyomdokaiba. 1857-ben olvasóegyletett, 1859-ben pedig a szatmárnémeti iskola számára könyvtárt alapitott. Apja sok tennivalót hagyott hátra a gyülekezeti munka terén- ilyen volt például az elmaradt konfirmációi képzést és konfirmáltatást. Hosszas gyengélkedés után hallt meg 1864 december 17-én. [1]
György József (1815-1852)
Sárospatakon született, diákévei után Lőcsén helyezkedett el mint tanár, majd tábori pap lett. 1815-ben költözött Szatmárnémetibe, meghivását a superintendencia hagyta jóvá, 1834-ben egyházmegyei jegyző, majd 1836-ban esperes lett. Esperesi tisztségéről 1848-ban lemondott, de püspöki megbizással 1849-től ismét esperes lett, mely tisztségében egészen 1852-ben bekövetkezett haláláig megmaradt. Gyülekezeti szolgálata eseménydús volt. Nemzeti iskolatervet dolgozott ki, illetve az istentiszteleti élet fellenditéséért Viski Sámuel németi kántorral énekfeldolgozásokat készitett. 1852-ben hunyt el. [1]
Gál Sámuel (1802-1814)
Életrajzi adatait nem sikerült felkutatni, Szentkirályról hivta meg a gyülekezet 1802 április 6-án. Az egyháztanácsi jegyzőkönyvek feljegyzései szerint a gyülekezet nagyon szerette és becsülte. Széles András és Herepei László rövid idejű lelkészkedése után rá hárult a nemes és nehéz feladat, hogy az épülő templom befejezését és felszentelését szervezze és vezesse. Az ő lelkészkedésének idejére tevődik a Krémer -féle orgona készitése is. 1814 októberében hunyt el. [1]